Fenntartónktól Mikulás ajándékot kapott iskolánk!
2011. december 4-én vasárnap László Tamás polgármester úr és Bitvai Nándor alpolgármester úr hivatalosan átadták az iskolánk udvarán felépített Panna futballpályát.
Polgármester úr említette,hogy nem véletlenül került a Czabán iskolába ez a fejlesztés,hiszen itt a sport kiemelt szerepet kap a gyerekek nevelésében,egyúttal a REAC Sportiskola is tudja hasznosítani ezt a pályát kis labdarúgó palántáinak képzésében.
A kivitelező - és a licenc jogokkal rendelkező- Banko Kft ügyvezetője Papp Ákos elmondta, ez az első pálya,amit Budapesten építettek.
A hazánkban még újdonságnak számító nyolcszögletű műfüves pálya őshazája Hollandia,ahol köztudottan kevés a szabad terület,ezért minden lehetőséget ki kell használniuk.
Ott szinte minden iskolában és parkban található ilyen pálya,amely nagyon alkalmas a foci alapjainak elsajátításához,valamint speciális koordináció és kondíció fejlesztéséhez.
Az átadást követően a legkisebb reacos gyerekek tartottak egy rövid bemutatót.
A Panna pálya felületén jó olvasni az alábbi feliratot:
„Czabán a sportos iskola”
Köszönet a XV. kerület vezetőinek ezért a szép és hasznos ajándékért!
Képek a GALÉRIÁBAN
További információ erről a játékról az alábbi helyen található:
www. pannafoci.hu