Czabán Általános iskola
Czabán Általános iskola

Életvitel verseny

2012. február 6-án iskolánkban került sor a kerületi életvitel versenyre, melyen 13 csapat vett részt.
Varga László igazgató nyitotta meg a rendezvényt.
A versenyfeladatokat Pálinkás Tiborné Olga néni találta ki, készítette elő.
A zsűri elnöke Tajti Réka, a XV. kerület OMIS osztályának munkatársa volt.
 Zsűritagok: Fodor Dalma kerületi pedagógiai koordinátor,  Kardosné Nagy Timi néni és a kísérő pedagógusok voltak.
Az első két helyezett mehet tovább a fővárosi versenyre a kerületből.
A csapatok név nélkül versenyeztek, számot húztak egy kókuszgolyóból, ez került a feladatlapra és a munkájuk mellé. Elsőként az elméleti feladatsort kellett megoldani. A résztvevők szendvics és tea mellett beszélték meg a megoldásokat. A verseny második részében kétféle dolgot alkottak. A csapatoknak jól szervezett, összehangolt munkával időre kellett végezni. A hímzéssel készített halastóba varrtak halacskákat. Meghívót is készítettek a csapatok a képzeletbeli horgászversenyre.
A résztvevők hazavihették alkotásaikat. A süteményhez hozzávalókat leírással, receptfüzetet, horgolt tavirózsát kaptak.
Jó hangulatban egész délután folyt a versengés.
Eredmények:
III. helyezést ért el iskolánk csapata:

Kara Klaudia, Kara Kitti Vivien, Mentovai Krisztina

Gratulálunk a lányoknak és Olga néninek is!

Képek a GALÉRIÁBAN.



Copyright © 2010 Czabán Általános Iskola. Minden jog fenntartva